top of page
Ukrajna_Szofija Andruhovics_2.jpg
SZOFIJA ANDRUHOVICS

Ukrajna

Amadoka

Fordította: Timkó Tímea

Felolvas: Radnay Csilla

2023. június 9.
Helyszín: Pálmaház terasz

Szofija Andruhovics (1982) Joseph Conrad Irodalmi Díjas ukrán író, fordító és publicista. A Miléna nyara, az Idős emberek, A férjeik feleségei és a Lazac című prózagyűjtemények szerzője. Felix Austria című regényéért a BBC Év Könyve és a LitAkcent Díjat, valamint a Visegrádi Keleti Partnerség Irodalmi Díját (VEaPLA) is elnyerte. A regény több nyelven – köztük magyarul is – megjelent, 2020-ban Elkötelezett címen film készült belőle. Az írónő Amadoka című regényét az Év LitAkcent Irodalmi Alkotása, az Év Könyve, valamint a Sholom-Aleichem Díjjal is elismerték.

 

Amadoka

Az Oroszország által Ukrajna ellen vívott háborúban szerzett súlyos sebesülése után a regény főhőse elveszti az emlékezetét, eltorzult arcát pedig senki sem ismeri fel. Ebben az állapotban talál rá egy nő, aki úgy gondolja, hogy ő a háborúban elveszített férje, és arra törekszik, hogy felelevenítse vagy legalább újraalkossa az emlékeit. A regény címe egy legendás tóhoz kalauzolja az olvasót, amely Hérodotosz szerint Ukrajna területén volt, de nyom nélkül eltűnt, ahogy a háborúban, a sztálini terror és a Holokauszt idején több ezer, sőt, több millió ember is. (A felolvasást 14 éven felüli látogatóinknak ajánljuk.)

 

Timkó Tímea az UNE Magyar Filológia Karán nyelvészként diplomázott, majd az ELTE-n szerzett ukrán szakfordítói oklevelet. 2009 óta tevékenykedik szakfordítóként és protokolltolmácsként ukrán–magyar nyelvpárban.

 

E nemzedékeken átívelő családtörténetben mesterien jelenik meg az Ukrajna keleti részén dúló orosz agresszió, a Holokauszt és az 1930-as évek sztálini megtorlásainak témája. A regény bemutatja, milyen jelentéktelen egy emberélet a totalitárius rezsimekhez képest, amelyek nemcsak fizikailag semmisítik meg az embereket, hanem igyekeznek történelmüket, emlékeiket is eltörölni. Ez a könyv a ránk kényszerített, hamis emlékezet elutasításáról és a hamisítatlan igazságra való emlékezés fontosságáról szól.

Balog István, Ukrajna magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője

Ukrán Nagykövetség_HU.png
insta_FFF.png
facebook_FFF.png
youtube_FFF.png
bottom of page