Olaszorszag_Marco Balzano.jpg

MARCO BALZANO

Olaszország

Aki utoljára érkezik

Fordította: Grega Lilla és Kádár Ibolya

Felolvassa: Hegedűs D. Géza

Egyéjszakás Kaland

2021. június 25.

Milestone Intézet (Wesselényi u. 17.)

Milestone Logo_Web.png

Marco Balzano (1978) Milánóban született, jelenleg is ott él. Gimnáziumi tanárként dolgozik, emellett a Corriere della Sera kulturális rovatának munkatársa. Első verseskötete 2007-ben jelent meg, melyet egy Giacomo Leopardinak szentelt esszé követett. Esszéi között érdemes megemlíteni a 2019-ben kiadott Le parole sono importanti. Dove nascono e cosa raccontano (A szavak fontossága. Hogyan születnek és miről mesélnek) című művet. 2010 óta öt regénye jelent meg, köztük a 2018-a Resto qui (Itt maradok), melyet harminc országban adtak ki. Minden regénye számos díjban és irodalmi elismerésben részesült.

 

Aki utoljára érkezik

A regény 2015-ben elnyerte a rangos Campiello-díjat. Az ’50-es évek végén játszódó megható és felkavaró történet főhőse a kilencéves Ninettó, aki elhagyja szülőföldjét, a kis szicíliai falut, és Milánóba megy dolgozni. A könyv ennek a szebb jövő reményében a nyomor elől menekülni próbáló kisfiúnak az utazását, hányattatott sorsát meséli el. Marco Balzano interjúsorozatot is készített olyan emberekkel, akik gyermekkorukban Olaszország északi részeire költöztek, s ennek köszönhetően képes érzékletesen bemutatni ezt a társadalmi jelenséget, amelyről kevés szó esik manapság. (Fordította: Grega Lilla és Kádár Ibolya)

 

Grega Lilla és Kádár Ibolya a Budapesti Olasz Kultúrintézet munkatársai. Az olasz kultúra magyarországi terjesztésén és az ahhoz kapcsolódó feladatokon kívül olasz szerzők műveit ültetik át magyar nyelvre, a Made in Italy jegyében folytatott munkájuk részeként.

Az ’50-es évek Szicíliájában egy kisfiúnak az elvándorlás jelenti az egyetlen menekülési lehetőséget. Története elgondolkoztat bennünket a múlt és a jelen valóságán, mélységes emberséggel ábrázolva az utoljára érkezők egyikének életútját.

Michele Sità, az Olasz Kultúrintézet munkatársa